Békét, Igazi Békét!

Ősz van Igazi ősz, mindenhol. A fiúk rohannak, mindig mindenhova. Vagy ugrálnak, komolyan mintha mind a kettő szöcskét enne, folyamatosan. A reggelek, lassúak általában valamelyik még mindig tovább alszik és a másikfelével a társaságnak LEGO-zunk. Nem is akár milyen LEGO-val, ugyanis, ez már egy 30 éves kiadás és még az enyém volt. A legjobb világítótornyokat lehet vele építeni, még úgy is, hogy a harmadik emeleten van az első ajtaja… Odakint a fiúk játszanak, mostanában a gyűjtögetnek. Mit? Kavicsokat, csigaházat (vagy csigát), madártollat, apró vattaszerű szöszöket a vadiszalagról, gesztenyét, feketediót, abba az apró kis fonott kosárba, amit a mamától kaptunk ajándékba.

Apropó, mama nálunk volt papával és Gábor nagybácsival. Mindig annyira megtelik a ház szeretettel és hanggal, amikor itt vannak. Sütünk és beszélgetünk, filmezünk, nevetünk. Nem is az a legnehezebb, amikor elmennek, hanem jóval utána a nagy csend. Nekem mindig kell, vagy két nap mire kiheverem az egészet.

A héten csak befőztem és sütöttem. Chilis-csokis marharagut (most 90%-os Wawel csokival, eddig ez a csoki volt a legfinomabb) és egy óriási adag hagymalekvárt pirítottszalonnával. A Piroslábos fesztiválon kóstoltam lila hagymából és érdekes volt. Csak próbaként indult, de nagyon finom lett és utána azonnal úgy éreztem, hogy 5 kg hagymát el kell lekvárosítanom a következő nap. Meg almás pitét Cayenneborssal, ami kivételesen jól sikerült. A tésztát külön sütöttem cseresznyemaggal és az almát pedig nem locsoltam meg citrommal csak a héjból reszeltem bele. A tetejére a csillagokat Andris csinálta. Mivel édes almát használtam krémsajttal ettük, pont harmonikus lett.

A napok csendesek csak haladnak, az eső meg csak esik. Én, ha még van erőm esténként a filcekkel molyolok és mintákat írok, olvasok és ötleteket gyűjtök… karácsonyra. Még mindig havas tájakról álmodozom és apró lámpafényekről és a ropogó tűzről…Már délután gyertyázunk, valahogy ilyenkor annyira megváltoznak a benti fények, minden melegebb lesz hangulatosabb. Csend van és béke éjszaka, a holdat bámuljuk, ahogy a madáretetőt nézegeti a hátsóablakban. A felhők már nyalogatják a csillagok lábát és a következő pillanatban paplanként takarják az eget; sötét az éjszaka van, kedves békés sötét. Békét kívánok nektek a hétvégére, igazi békét!

Viszlát,Szőlőhegy! Viszlát, Tavaszig!

Hajnali köd, égetés és pörkölt fa illat ül a hegyi úton. A pincéhez vezető úton, alma, vad és szelíd gesztenyefák sorakoznak.  Itt van a kedvenc útszéli kápolnám is. Napsárga színű fehér ablakokkal, öreg gesztenyefák vezetnek a keskeny ösvényen az ajtajáig. A nap éppen csak, hogy felkelt, de minden hegyszomszédunk kint van a kis birtokán. A vadszőlő már vörösbe öltözött és úgy tekereg a fákon, egyre magasabban a lombok között. A szőlősorok mellett óriási tökök és érett, zizegő kukorica. Az út mellet pedig kőből rakott pincék és présházak sorakoznak. Itt-ott a rózsabokrokat már megcsípte a dér, de a virágok még tartják magukat.

Friss hűvös reggel van, a hideg már nyalogatja az ember kezét, ami olykor igen kellemetlen; mire odaérünk, az autók egymást érik. Már mindenki itt van, testvérek, unokatestvérek, barátok és nagynénik és nagybácsik és sógorok és mindenki, aki él és mozog a családban. A szüret nálunk mindig egy nagy társas esemény, amire konkrétan egész évben készülünk. Hiszen ilyenkor nem csak a szőlőt szedjük, hanem minden terményt, amit addig a szőlőhegyen termeltünk. Ilyenkor érik be az egész éves munka gyümölcse, szó szerint. A nap végén pedig ünneplünk.

Kávé készül a French press-szel, hozzá forró víz bugyog a vaskályhán. Friss pirítós, szarvas kolbász, sült oldalas és a kerti termények várják a reggelizőket. Az idei évben először próbáltuk a sárga paradicsomot. Pontosan olyan, mint a méz és igazi aranysárga színe van. A jóízű reggeli után indulhat a munka. A lányok, asszonyok szedik a szőlőt, a férfiak pedig puttonyoznak és törik a szemeket a tisztítóban. Mindig elámulok, amikor ilyet látok. Mármint azon, hogy mennyire szuper kis találmány ez. A vasputtonyból bele kerül a szőlő ebbe az automatizált szerkezetbe, ami megmossa és leszedi az összes szemet és darálja is rengeteg munkát spórol a szedőknek. Ahogy telik a nap egyre többen vannak a hegyeken és mindenhol vidám nevetés és éneklés hallatszik. Jönnek az autók és mindegyiken ott van az óriási sötét bordó szüretelő kád. A fiúkkal megmásszuk a hegyet és bemegyünk az erdőbe is egy kis reggeli sétára. Mire visszaérünk, már terítenek.

Az asztalra kerül a füge, az alma és a pogácsa, ha valaki csipegetni szeretne. Persze must is fehér és piros is, amit nálunk szódával fogyasztanak. Végre a kinti katlant is begyújtják és készül a pincepörkölt. Mire elkészül, már mindenki lejön a hegyről és elfoglalja helyét az asztal mellett. Újjnyivastag házikenyérrel és tejföllel fogy a pörkölt. Hallgatjuk a történeteket a régi szüretekről. A jóízű lakoma után összepakolunk. A fiúk még gyűjtenek egy adag diót és szelídgesztenyét desszertnek.

A nap lemegy, és mi haza tartunk végre a meleg autóban. A tenyeremben lévő kincseket nézegetem: egy gesztenyét, egy lampiont a lampion virágról; és két szem, aranyló paradicsomot. A szőlősorok már mindenhol sárga és zöld takarót vettek és készülnek a téli alvásra. Némelyik sor ásít és nagyot nyújtózik, ahogy elhaladunk mellette. Itt-ott még nevetés, búcsúzás hallatszik, a szőlőszedők vidámsága. Viszlát, szőlőhegy! Viszlát, tavaszig! A szőlőhegy pedig visszaköszön, még integet is miközben aranysárga, narancs, kármin, és rozsdabarna takaróját rendezgeti.

PS.: Aki mégegyszer elolvasná 2015-ben is szüreteltünk. Erről a bejegyzést itt találjátok.